Hogyan ragaszkodj szokásaidhoz hosszú távon?
Elérhető célokról, alternatívákról és a pihenés fontosságáról.
Ez a 95. OlvasóLista, egy hírlevél, amiben válogatott könyvajánlókat, cikkeket és podcastokat osztok meg veled. Híres Norbi vagyok, ezt a levelet azért kapod, mert feliratkoztál a norberthires.com blogon vagy a Substacken.
A kisújév (szeptember) közeledtével sokan leporoljuk a bakancslistánkat, elővesszük évközben elfeledett céljainkat és egy utolsó rohamra indulunk. Néhányan megpróbáljuk ezt okosan csinálni és olyan könyveket hívunk segítségül, amik segítenek ezt a változást hatékonyabban megtenni (mint például az Atomi szokások).
Városi legendaként kering, hogy egy új szokás kialakításához 21 napra van szükségünk, bár ezt a “megfigyelést” nem támasztja alá semmilyen kutatás. A mért valóság ennél egy kicsit lelombozóbb:
Átlagosan 66 napba telik, amíg egy új viselkedés automatikussá válik, viszont az, hogy mennyi idő alatt alakul ki egy új szokás, a viselkedéstől, a személytől és a körülményektől függően nagyon eltérő lehet. Phillippa Lally tanulmányában 18 naptól 254 napig tartott, amíg az emberek kialakítottak egy új szokást.
De ma nem az új dolgok kipróbálásáról szeretnék írni, hanem arról, hogy mi történik akkor, amikor valamit évekig csinálsz.
A héten volt 6 éve, hogy elkezdtem online írni.
Eleinte nem is volt különösebb célom vele, utána pedig találtam az írásnak mondvacsinált mérföldköveket, amiket hajkurászhattam. Amikor nem sikerült elérni ezeket, akkor pihentettem egy pár hónapig ezt a 254 napot már jócskán meghaladó szokást, de nem tudtam megállni, hogy ne térjek vissza a billentyűzet püföléséhez.
Ha van olyan szokásod, ami tudod hogy hasznos, de hosszú időn át kitartva mellette érzed, hogy nehéz, akkor egy idő után lyukat fúr a fejedbe a kérdés, hogy mi lenne, ha abbahagynád. Mi lenne, ha valami új dologba kezdenél, ami hónapokig szállítja, majd az újdonság varázsát?
A mai esszében arról fogok írni, hogy én hogyan próbálok meg ragaszkodni a jó szokásaimhoz hosszú távon és ezen az úton milyen kihívásokat gördített és gördít elém az élet. Ehhez pedig “jó szokásként” az indokolatlanul hosszú cikkek írását fogom használni, ami hozzájárult a mai OlvasóLista elkészüléséhez is.
Motiváló, de teljesíthető célok
Amíg keveset tudunk egy sportról, szakmáról, hobbiról, addig külső szemlélőként úgy tűnik, hogy az nem is olyan bonyolult. Kinézzük egy terület top képviselőjét és alaposan megfigyelve odabökjük, hogy “ezt én is tudnám csinálni”.
Ez a magabiztosság gyakran még akkor is velünk marad, amikor megtesszük az első lépést (amit a fotelharcosok 99%-a meg sem tesz): lemegyünk egy edzésre vagy publikáljuk életünk első esszéjét.
De ahogy elkezd múlni az újdonság varázsa, ahogy elkezdjük felfedezni választott szokásunk végtelen komplexitását, úgy csökken a magabiztosságunk is arra vonatkozóan, hogy természetes tehetség révén három hónap alatt ledomináljuk a területünket.
Zöldfülűként minden könnyebbnek tűnik, ahogy arra David Dunning és Justin Kruger is rámutatott. Számomra viszont az volt a nagy meglepetés, hogy milyen hosszú ideig lehet valaki zöldfülű egy területen. A zöldfülű számomra nem csak azt jelenti, hogy nem vagy még elég jó az adott készségben, hanem azt is, hogy ragaszkodsz a kezdőként elképzelt világképedhez, céljaidhoz.
Az írás esetében én legalább egy évig voltam ebben a zöldfülű fázisban. Azzal az elképzeléssel futottam neki, hogy ha sokat és jól írok, akkor az amerikai marketing-könyvekben olvasottakhoz hasonlóan több százezer feliratkozót érhetek el, amiből egyenesen arányosan következik a billentyűzettel végtelen pénz nyomtatása.
Csak a potenciális közönség méretét, a grandiózus célhoz szükséges időt és azt az apró tényezőt nem vettem figyelembe, hogy önfejlesztésről blogolva nem sokaknak sikerült világhírnévre szert tenniük magyarul.
A példaképek fontosak, viszont nincs azzal semmi baj, ha teniszezőként nem a Grand Slam tornák megnyerése a célod. Hüvelkyujjszabályként nem is lenne szabad, hogy választott területed top megmérettetése legyen a célod egészen addig, amíg ki nem derül, hogy egy genetikai csoda vagy és már csak napi 23 óra kemény munka hiányzik 10 éven át, hogy a csúcsra érj.
Nekem ezen a nyáron például az volt fura, hogy milyen haragot és szomorúságot váltott ki emberekből az, hogy a magyar fociválogatott nem verte meg a 10x esélyesebb ellenfeleit. Azt is visszásnak tartom, amikor újságírók és fotelharcosok arról írnak, hogy egy olimpikon “lecsúszott az éremről”, vagy “nem nőtt fel az elvárásokhoz”.
Hosszú évek kemény munkája és hozzám hasonló fotelharcosok számára elképzelhetetlen teljesítmény van minden egyes olimpikon mögött. A 100 méteres síkfutáson nyolcadikként beérő Oblique Seville ideje 9.91 másodperc volt. Csupán két tizedmásodperc választotta el a 9.79-es idejét aranyéremre váltó Noah Lyles-tól.
Egy átlagos 18 éves futó 12 másodperc alatt futja a 100 métert.
Számolj már el lassan háromig miközben max sebességen fut egy atléta.
Már a hátát is csak homályosan fogod látni.
Ugyanakkor felüdülő volt olvasni, hogy olyan megsüvegelendő teljesítményeket elérő sportolók, mint Késely Ajna vagy Valter Attila élvezni tudták az olimpiát miközben a maximumot hozták ki magukból. Nekem egyszerű halandóként több inspirációt nyújtanak ezek a bejegyzések, mint az aranyérmes interjúk.
Visszatérve az íráshoz:
A blogger világhírnév elmaradt, de találtam egy hobbit, amit szeretek csinálni. Teljesíthetetlen fantazmák kergetése helyett pedig azóta megpróbálok reális célokat kitűzni, amik kimozdítanak a komfortzónámból, de mégis élvezem hajszolni azokat, mint például:
a megírt témákat videós formában is feldolgozni,
kipróbálni a Substacket a Wordpress helyett,
vagy épp személyesebb esszéket írni.
Ha meg vagy győződve arról, hogy egy szokás vagy hobbi hasznos számodra, akkor a vele kapcsolatos mérföldkövet nem célként, hanem eszközként érdemes kezelned, ami segít éveken át az életedben tartani egy fantasztikus dolgot.
A szomszéd hobbija mindig zöldebb
Ha huzamosabb ideje űzünk valamilyen hobbit, akkor már túl vagyunk egy-két hullámvölgyön és kaptunk pár pofont. Volt egy faékegyszerű elképzelésünk arról, hogy mi kell ahhoz, hogy jók legyünk írásban / hosszútávfutásban / origamihajtogatásban, viszont a valóság olyan változókat fedett fel, amire nem is gondoltunk előre.
Úgy néz ki az elképzelésünk valósághoz való viszonya, mint a következő képen:
Egyszóval melós.
Ilyenkor kúszik be a látóterünkbe egy új, csili-vili hobbi, ami egyszerűnek és sokkal vonzóbbnak tűnik, mint az az út, amin elindultunk. Most a bennem szunnyadó motivációs előadó sziklaszilárd kitartásra és önmegtartóztatásra buzdítana téged kedves olvasó, viszont ez nekem speciel sosem működött.
Ha valamit évekig csinálsz, akkor szükséged van szünetekre (lásd harmadik pont). Ezekben a szünetekben pedig fejest ugorhatsz új dolgokba vagy épp leporolhatsz régi szenvedélyeket, amikre nem volt időd.
Új dolgok kipróbálása nem csak azért hasznos, mert kiderülhet, hogy mégsem zöldebb a szomszéd fűje, hanem azért is, mert olyan tapasztalatokhoz vezethet, amiknek kombinálása meglévő képességeiddel később egy igazán ütős párost alkothatnak.
Egyetem alatt fejembe vettem, hogy megtanulok programozni. Pár száz freecodecamp lecke és egy tucat középszerű weboldal elkészítése után viszont kezdtem ráunni a dologra. Amikor már “üzemeltettem” pár weboldalt jött a kérdés, hogy hogyan fogják az emberek megtalálni ezeket a honlapokat. Így találtam rá a marketingre és a keresőoptimalizálásra.
Lehet egy középszerű webfejlesztő lennék, ha ragaszkodtam volna az eleinte kinézett utamhoz, viszont a technikai affinitásom marketinges tapasztalattal való kombinálása segített, hogy egy addig ismeretlen karrierútra találjak.
Évszakok
Nem írtam az utóbbi két hónapban. Nem így terveztem, viszont örülök, hogy így alakult. Az utóbbi hat évben volt, hogy tudatosan hagytam ki a nyarat, volt amikor végigírtam azt, viszont egy idő után mindig szükségem volt rá, hogy megálljak.
Mikor huzamosabb időn keresztül minden héten írok valamit és rálépek a publikálás gombra, akkor bár visz a rutin mégis úgy érzem, hogy talán ideje lenne megállni. Ilyenkor elfogynak a kreatív erőforrásaim és középszerű lesz a végtermék, amit kiadok a kezeim közül.
Tudok eléggé elvakult lenni alkalomadtán ahhoz, hogy leszögezzem magamat az íróasztalhoz és csakazértis megcsináljam azt, amit elterveztem. Viszont ez olyan, mint a maraton harmincadik kilométerénél futni egy 200 méteres sprintet, amikor a helyes döntés a frissítőponton elcsent banán sétálva történő elmajszolása lenne.
Ha négy évszakkal bíró országban élsz, akkor a természet a korábbi sötétedéssel és a fogcsikorgató hideggel is azirányba noszogat, hogy télre megállj, lelassulj és energiát gyűjts. Amióta a nagyon meleg és kicsit meleg időszakokat rotáló Barcelonában élek, ez az egyensúly felborult, és nem igazán érzem, hogy meg kellene állnom.
Katherine May Wintering című könyvében ír arról, hogy a változó évszakok nem csak a pihenést segítik, hanem mérföldkövekként is szolgálnak.
Ha egy egész évben hasonló klímájú helyen élünk, akkor egymásba folynak a hónapok és kevésbé érezzük az idő múlását, míg a sárguló levelek, az olvadó hó és a virágzó fák természetes mérföldkövekként emlékeztetnek, hogy ismét eltelt pár hónap. Nem véletlenül évadonként kerülnek képernyőre kedvenc sorozataink, szezonokban versenyeznek sportolóink és negyedévenként újraterveznek cégeink.
Az esszé címében feltett “hogyan ragaszkodj szokásaidhoz hosszú távon?” kérdésre tehát röviden három pontot javaslok:
Keress motiváló, de elérhető célokat
Próbálj ki új dolgokat, de térj vissza hasznos szokásodhoz
Pihenj meg és dolgozz szezonokban
Jó újra írni. Remélem olvasni is.
Mivel sok új olvasó csatlakozott legutóbbi bejelentkezésem óta ezért itt hagyom idei kedvenc OlvasóListáimat:
Minden jót,
Norbi
🎁 A megosztás ajándék
Ha tetszett a mai levél, akkor nincs jobb mondja hálád kifejezésének, mint az, ha megosztod egy ismerősöddel.
köszönöm a rengeteg értéket, amelyet egy egy cikked olvasása nyújt. Hajrá hajrá 👏😉