Ez a 65. OlvasóLista, egy hírlevél, amiben válogatott gondolatokat, könyvajánlókat és podcastokat osztok meg veled. Híres Norbi vagyok, ezt a levelet azért kapod, mert feliratkoztál a norberthires.com blogon.
Mindig felnéztem az extrém kihívásokat teljesítő sportolókra. Egy maraton lefutása, a hét hegycsúcs egyikének megmászása, vagy épp egy testépítő versenyfelkészülése olyan szintű akaraterőt igénylő kihívások, hogy az azt teljesítők azonnal tiszteletemet váltották ki gyerekkoromtól kezdve.
Persze rögtön értkeztek a felnőttek kommentjei:
4 órát futni? Annak sincs családja.
Minek ment a hegyre? Meghalni?
Teleszteroidozva könnyű.
Mindez nem csökkentetet gyermeki csodálatomat az extrém kihívást teljesítők irányába, viszont távol tartott hasonló célok kitűzésétől. Egy maratonfelkészülés valóban sok időt igényel, a hegymászás veszélyes és negyven éves testépítők halálhírei sem ritkák manapság.
Megsüvegelendő teljesítmények ezek, de saját életemben próbáltam az optimumra törekedni. Hiába volt “no pain no gain” és “a fejlődés a komfortzónán túl kezdődik” poszterekkel kitapétázva a helyi edzőterem, én követtem az interneten okos emberektől koppintott három napos edzéstervemet.
Az optimális edzéstervet.
Az optimális tervvel viszont adódott két problémám.
Először is egy átlagos terv segít elérned egy átlagos szintet, viszont az átlagossal kevesen érik be. Egy év edzés után motiváló volt látni a fejlődést, de amikor öt év után is nagyjánól ugyanúgy néztem ki, mint az első év után, felvetődött a kérdés: miért csinálom egyáltalán? Szükségem volt valamire, ami túlsegít a holtpontokon.
Az optimális unalmas, ha kizoomlosz egy évtizedre.
Pár éve rákattantam a futásra. Előtte hébe hóba futottam maximum négy kilóméteres távokat, de szépen lassan hozzáadtam egy-egy kilómétert az edzéseimhez. Elmentem egy 10km-es versenyre és élveztem. Utána lefutottam egy félmaratont, majd mégegyet gyorsabban. Most maratonra készülök és akadnak 20km feletti edzéseim.
Sokak ezt már túlzásnak gondolják, de nekem egy motiváló célért sokkal könnyebb erőfeszítést tennem, mint helyben toporogni egy középszerű eredményért.
És ezzel megérkeztünk a mai esszé nagy kérdéséhez:
Hülyeség-e a maratonfutás, a hidegzuhany és a Guiness-rekordok?
Arra a kérdésre, hogy hülyeség-e önszántadból kellemetlenségeknek kitenned magad, hogy egy jól hangzó célt teljesíts, akkor arra azt, mondanám, hogy teljesen logikátlan őrültség ilyen dolgokat csinálni.
Ha lefutsz egy maratont utána nem fog előtted kettényílni a dugó a belvárosban, és egy Wim Hof szeánsz után is valószínűleg elkapod az óvodából hazahurcolt influenzát egy taknyos téli kedden.
Viszont a kemény dolgoktól kemény ember leszel. - Dwayne “The Rock” Johnson
Vicceltem.
A szikla sosem mondott ilyet, viszont a mondásnak magának van igazságtartalma. A titok csupán abban rejlik, hogy nem a maraton lefutása, hanem az oda vezető út miatt éri meg az ilyesféle kihívások teljesítése.
Dobd ki a kukába a vizualizációt!
Nehéz motivációt meríteni abból, hogy elképzeled magad, ahogy átszakítod a 42 km-nél kifeszítt célszalagot. Kinézetre amúgy sem sokban különbözik az 5, 10 vagy 21 km-es célszalagtól, szóval miért is nyújtana extra motivációt? Ilyen szempontból valóban értelmetlenek az extrém célok.
A titok nem az extrém célok jelentette motivációs löketben rejlik, hanem hogy ezek a grandiózus célok elindítanak egy olyan úton, aminek a végén hatványozottan jobb leszel a jelenlegi önmagadnál.
A folyamat számít, a napi kihívások, a kis csaták, és az, hogy ezt a gyakran kellemetlen folyamatot élvezed-e.
A céljaid úgyis inflálódni fognak.
Egyre többet kell teljesítened ugyanakkora dopamin löketért. Mindig tudsz több kilómétert futni, mélyebbre merülni, gyorsabban körbehajózni a földet. De ha alapvetően nem szeretsz futni, merülni és hajózni, akkor nem a célok beszorzása lesz a válasz a kérdésedre.
Akkor az extrém cél, csak egy hülye cél extrém hülye verziója lesz.
Magabiztosság
Nehéz döntések, egyszerű élet. Egyszerű döntések, nehéz élet.
Az életben vannak sokkal fontosabb döntések, minthogy hajnal 4-kor felhúzod-e a futócipődet, viszont ezek a látszólag jelentéktelen mindennapos döntések befolyásolják az önképedet, építik (vagy rombolják) a magabiztosságodat és felkészítenek a valóban kemény időkre.
Ha egy felmerülő problémának úgy állsz neki, hogy ennél keményebb szituációkat is megoldottál már, akkor jobb esélyeid lesznek a valóban fontos kihívások teljesítésére is. Ellenkező esetben pedig lefagysz, besokallsz és tanácstalanul pánikolsz.
A kihívások teljesítése magabiztosságot épít.
Kontroll
Az életben kismillió dolog van, amit nem tudunk befolyásolni. A rossz idő, a negatív néplélek, mások kishitűsége, a szerdán bejelentett, pénteken hatályos törvények mind olyanok, amelyek elbizonytalaníthatnak arról, hogy valóban saját életünk kovácsai vagyunk.
Ha letérsz a kitaposott útról és vállalod a kellemetlenségeket, amivel a nagy kihívások járnak, azzal egy jelentős lépést teszel afelé, hogy visszakerülj a kormány mögé. A kihívások nekem segítenek meglátni, hogy az élet mennyivel színesebb és mennyivel hosszabb skála, mint az a kanapéról látszik.
Nehéz dolgokat teljesíteni egyenes út a growth mindset felé. Számtalan esetben sokkal több minden lehetséges és sokkal több beleszólásunk van az események alakulásába, mint gondolnolnánk. Ehhez viszont fel kell venni a kesztyűt.
Persze attól, hogy hidegzuhannyal kezded a napot nem fog a tér-idő-kontinium meggörbülni. Maradnak a befolyásolási körünkön kívüli események bőven, viszont nagyobb eséllyel ugorjuk meg a tőlünk függő akadályokat.
Gondolatok David Goggins-tól
David Goggins egy ex haditengerész, az Egyesült Államok fegyveres erőinek egyetlen tagja, aki elvégezte a SEAL-kiképzést, a Ranger Schoolt és a légierő taktikai légiirányítói képzését.
Goggins emellett extrém állóképességi kihívások teljesítéséről vált ismertté. Több, mint hetven ultra maratont, triatlont és ultra triatlont fejezett be, és egy ideig a Guiness-rekorder is volt a 17 óra alatt teljesített 4030 húzódzkodásával.
Mindezt úgy, hogy fiatalon 150 kilót nyomó kanapéharcos volt.
Gogginstól sokat lehet tanulni az extrém kihívások életünkre gyakorolt hatásáról és inspirációforrásnak sem utolsó a pali.
Hoztam pár gondolatot tőle, ami velem különösen rezonált:
Az élet egy harc önmagaddal: Az élet egy hosszú pszichológiai hadviselés önmagaddal. Nem másokat kell meggyőznöd, nem a teljesítendő táv a probléma, hanem saját magad meggyőzése, hogy igenis felhúzd a cipőt, megtedd az extra lépést.
A munkamorál önbecsülést épít: Ha keményen dolgozol, attól keményebb leszel. Ez a keménység pedig személyiséged részéve válik. Nehezebb kihívások teljesítésére leszel képes, mert bizonyítékod van rá, hogy egyszer már sikerült.
Nemakarom páncél: Ha rendszeresen képes vagy olyan dolgokat csinálni, amit nem akarsz, az egy páncélt épít magad köré. Erről a páncélról a kisebb kellemetlenségek lepattannak és segít túlélni a nagyobb megpróbáltatásokat is.
Mi volt a célom ezzel az írással?
Talán saját magamnak akartam igazolni néhány hülye hobbim létjogosultságát, esetleg fenéken billenteni magamat, hogy lehet ennél többet is csinálni, és van értelme ennél többet csinálni.
El tudok kényelmesedni. Megteszem a minimális erőfeszítést. Lemegyek az edzőterembe heti háromszor, írok egy hírlevelet minden héten. De sokszor nem fűlik a fogam az extra lépés megtételéhez.
Remélem a mai levél neked is segít erőt gyűjteni az extra lépés megtételéhez!
Zárszó
Köszönöm, hogy megtiszteltél figyelmeddel!
Tetszett a mai OlvasóLista?
Oszd meg ismerőseiddel és segítsd több emberhez eljuttatni ezt az apró hírlevelet:
Még nem iratkoztál fel? Azt itt teheted meg:
A visszajelzést ajándék.
❤️ Ha tetszett a levél lájkold, írj hozzászólást a Substacken!
📧 Ha témát, könyvet vagy podcastot javasolnál, esetleg csak elküldenél a fenébe, akkor küld egy válasz e-mailt!
Minden jót,
Norbi